Vidnyánszky beadta lemondását
A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset….
A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset….
A hamburger egyik legismertebb és legkedveltebb gyorsétterem étele világszerte. A hamburger eredetéről nincs teljesen egyértelmű történet, de azt állíthatjuk, hogy….
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit előre kitervelten, nyereségvágyból….
Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a….
Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat –….
Az első gázkazánok fontos mérföldkövet jelentettek a fűtési technológiában. A gázkazánok olyan eszközök, amelyekben gáz (általában ma már földgáz vagy….
Érdekes megközelítése a mi magyarok hősnek, amolyan magyar Robin Hoodnak tartott Rózsa Sándor története. Nagy Sándor írása, miben segítségére volt….
A Sacher torta egy híres osztrák csokoládétorta, amelyet kettős csokoládémázzal borítanak. Itt van egy hagyományos Sacher torta recept: Hozzávalók: A….
Megkérdeztük kérdeztük az Open Sky Pergola szakértőjét a terasz árnyékoló jelentőségéről. Az összefüggés egy jó ebéd és a terasz árnyékoló….
A csillagos égbolt lenyűgöző látványa évezredek óta elbűvöli az emberiséget. A csillagok az égen, a tejút rendszer, a planéta egy ámulatba ejtő….
Elhunyt Sólyom László Magyarország volt Köztársasági elnöke. Sólyom László (született 1942. január 3.) magyar jogász és politikus, aki jelentős szerepet….
A „csőgörény” kifejezés egy olyan eszközt jelöl, amelyet a duguláselhárításhoz használnak. Ez egy hajlékony és hosszú rugalmas spirál, amelyet a….
A Citadella egy erődítmény és kilátópont Budapesten, Gellért-hegy tetején található. Az épületet a Habsburg Birodalom építtette a 19. században, és….
Elkezdődött a 20. Budapest Design Week; az október 15-ig látogatható jubileumi fesztivál az elmúlt két évtized hazai designéletének kiemelkedő tárgyait,….
Mi az a LED-csillagos égbolt és mekkora fényt ad? Olyan kisméretű LED-ekből készített díszítés, amely az Ön plafonját csodálatos égbolttá….
2009-ben történt meg először, hogy egy film a hazai piacon több mint 1 milliárd forintot kaszált volna, és az azóta….
Az ősz beköszöntése nem csak a hűvösebb időjárást és a lehulló leveleket hozza magával, hanem azt is, hogy kevesebb időt….
Hiába van lakat alatt a korrupcióval megvádolt végrehajtó király, belül nem változott semmi. Egy év alatt több mint 21 ezer….
A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez? Súlyos….
Az Energiaügyi Minisztérium érdemben vizsgálja a Fidesz frakció kérését, a brüsszeli elvárásoktól eltérő elszámolási lehetőségeket a napelem-beruházásoknál – közölte a….
Augusztus 19-e és augusztus 27-e között Budapesten rendezik az Atlétikai VB-t, amelynek fő helyszíne a Közvágóhíd és a Duna között….
Karácsony Gergely Nem akarok ünneprontó lenni. Nem is vagyok az. Persze a propagandasajtó majd ezzel vádol. De amikor Magyarország születésnapjára….
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Ez nem elég, mivel aznap….
A Budafoki magazin az APEV Média – MR3.hu tagja