Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba

Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba: a több mint 152 millió megváltott jegy a koronavírus-járványt megelőző évek (2017-2019) látogatottsága háromnegyedének felel meg, ami világviszonylatban az egyik legjobb aránynak számít. Bár a legnézettebb filmek toplistáját továbbra is amerikai akciófilmek vezetik, tavaly először a francia filmek több nézőt vonzottak, mint az amerikaiak.

    A francia Nemzeti Filmközpont (CNC) hétfőn közzétett adatai szerint 2022-ben 59,2 százalékkal többen váltottak jegyet a franca mozikba, mint 2021-ben, de még 26,9 százalékkal kevesebben, mint 2017 és 2019 között, amikor is az éves átlag 208 millió volt.
    Ellentétben 2020-szal és 2021-gyel, tavaly már egyetlen mozi sem volt zárva a koronavírus-járvány miatt, de március közepéig még szigorú intézkedések voltak érvényben: csak oltási igazolással és maszkot viselve lehetett a vetítésekre beülni, a mozikban pedig tilos volt az étel- és az italárusítás, illetve -fogyasztás.
    „Ez nagyon biztató eredmény egy egyelőre még rendkívüli helyzetben. Franciaország az egyik legjobb fejlődést produkálta a világon, korlátozottabb visszaeséssel az Egyesült Államokhoz, Dél-Koreához, Németországhoz, Spanyolországhoz vagy Olaszországhoz képest” – írta közleményében Dominique Boutonnat, a CNC elnöke.
    A legnézettebb filmek listáját az amerikai akciófilmek vezetik: az Avatar – A víz útja című alkotást több mint 8 millióan, míg a Top Gun: Maverick című filmet 6,7 millióan látták. Harmadik helyre került a Minyonok: Gru színre lép című animációs kalandfilm, amelyre 3,9 millióan váltottak jegyet, a Jurassic World: Világuralom című kalandfilmet 3,5 millióan, a Fekete Párduc 2.-t pedig 3,4 millióan nézték meg.
    A francia filmek közül a Bazi nagy francia lagzik című vígjáték harmadik részét látták a legtöbben (2,4 millió), a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozatról szóló November című thriller pedig 2,3 millió nézőt vonzott.
    A CNC összesítése szerint tavaly francia filmekre ültek be a legtöbben, a nézők 40,9 százaléka, megelőzve ezzel először az amerikai filmeket, amelyek a nézők 40,5 százalékát vonzották. 2017 és 2019 között a francia filmek piaci részesedése 37,2 százalék, az amerikaiaké több mint 50 százalék volt.

5490cookie-checkFranciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba
Érdekel minket a véleményed

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .