Tizenegy ingatlant értékesítene kedvezményes áron a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat – értesült az rtl.hu.
Az összesen több mint 700 millió forintra becsült vagyon nem árverés útján cserélne gazdát, hanem a jelenlegi bérlők vásárolhatnák meg.
A helyi képviselő-testület június 30-án már meg is szavazta az erről szóló előterjesztést, így kedvezményesen vehet egy ingatlant Rogán Antal miniszter szakkollégiumi ismerősének a cége, valamint az a vállalat is, amely korábban Vajna Tímea fánkbizniszében volt érdekelt.
Az eladásra szánt irodák, raktárak és üzlethelyiségek bérlői több esetben is idén júniusban jelezték utoljára a vásárlási szándékukat, azaz kérelmük mindössze néhány nap alatt át is futott a rendszeren.
Az ingatlanok területe összesen csaknem 1500 négyzetmétert tesz ki, egy négyzetméterért tehát átlagosan nagyjából 440 ezer forintot kell fizetni. Az árak ugyanakkor igen nagy szórást mutatnak: van például olyan iroda, amelyet 910 ezer forintos négyzetméteráron értékesítenének, de akad olyan raktárként funkcionáló pince is, amelyért 276 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.
Egy év bérlés is elég
A Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakció korábban úgy módosította volna a helyi rendeletet, hogy legalább öt évnyi bérlés után lehessen csak megvásárolni egy kerület tulajdonában lévő ingatlant. Az erről szóló javaslatukat azonban a Fidesz-KDNP nem fogadta be, így már egy év is elegendő ehhez.
Olyan garanciákat kellett volna beépíteni a helyi szabályozásba, amely biztosan kiszűri azokat, akik csak nyerészkedés miatt akarják megszerezni valamelyik ingatlant
– mondta az rtl.hu-nak Kovács Alex Gábor ellenzéki frakcióvezető.
- Soós Imre tragikus halála – öngyilkosság, gyilkosság vagy eltussolt igazság?
- A Klauzál Gábor Társaság pályázatot hirdet
- Elkezdődött a 20. Budapest Design Week
- Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot – hozott film, melyre több mint egymillióan váltottak jegyet.
- Kóstoljuk meg a Balatont!
További hírek az RTL.hu oldalról
- BL-döntő előtt: a PSG edzője szerint az Arsenal a világ legjobbjaon 2026.05.21. at 11:00
A Bajnokok Ligája budapesti döntője előtt a Paris Saint-Germain vezetőedzője, Luis Enrique nem fukarkodott a dicséretekkel a leendő ellenféllel, az Arsenallal szemben.
- „Eljött az ideje egy újabb nagy változásnak” – Sáfrány Emese fontos döntést hozotton 2026.05.21. at 10:30
Új fejezet kezdődik Sáfrány Emese életében. Az egyedülálló édesanya 10 év után befejezi légtornász stúdióját és új vizekre evez. Mindezt közösségi oldalán egy videóban jelentette be, melyhez azt írta, hogy tíz év után lezárul egy fontos korszak az életében

