Már megint olcsón adják az ingatlanokat az V. kerületben

Tizenegy ingatlant értékesítene kedvezményes áron a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat – értesült az rtl.hu.

Az összesen több mint 700 millió forintra becsült vagyon nem árverés útján cserélne gazdát, hanem a jelenlegi bérlők vásárolhatnák meg.

A helyi képviselő-testület június 30-án már meg is szavazta az erről szóló előterjesztést, így kedvezményesen vehet egy ingatlant Rogán Antal miniszter szakkollégiumi ismerősének a cége, valamint az a vállalat is, amely korábban Vajna Tímea fánkbizniszében volt érdekelt.

Az eladásra szánt irodák, raktárak és üzlethelyiségek bérlői több esetben is idén júniusban jelezték utoljára a vásárlási szándékukat, azaz kérelmük mindössze néhány nap alatt át is futott a rendszeren.

Az ingatlanok területe összesen csaknem 1500 négyzetmétert tesz ki, egy négyzetméterért tehát átlagosan nagyjából 440 ezer forintot kell fizetni. Az árak ugyanakkor igen nagy szórást mutatnak: van például olyan iroda, amelyet 910 ezer forintos négyzetméteráron értékesítenének, de akad olyan raktárként funkcionáló pince is, amelyért 276 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.  

Egy év bérlés is elég

A Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakció korábban úgy módosította volna a helyi rendeletet, hogy legalább öt évnyi bérlés után lehessen csak megvásárolni egy kerület tulajdonában lévő ingatlant. Az erről szóló javaslatukat azonban a Fidesz-KDNP nem fogadta be, így már egy év is elegendő ehhez.  

Olyan garanciákat kellett volna beépíteni a helyi szabályozásba, amely biztosan kiszűri azokat, akik csak nyerészkedés miatt akarják megszerezni valamelyik ingatlant 

– mondta az rtl.hu-nak Kovács Alex Gábor ellenzéki frakcióvezető.

További hírek az RTL.hu oldalról

  • Napos, gomolyfelhős idővel indul a hét – mutatjuk, mire figyelj
    on 2025.08.18. at 05:55

    A hétvégi nyárias időt vasárnap egy zápor törte meg, hétfőn viszont ismét kellemes nyári napra számíthatunk. Sok lesz a napsütés, időnként gomolyfelhők színesítik az eget, és a hőmérséklet is barátságos marad. Egy dologra azonban mindenképp figyelni kell majd a szabadban.

  • Ketchup smoothie – kipróbálnád a legkülönlegesebb ízkombinációt?
    on 2025.08.18. at 05:28

    Az internet egyik legvitatottabb témája végre választ kapott: ha a paradicsom gyümölcs, akkor vajon a ketchup lehet-e smoothie? A két óriás, a ketchup világbajnok Heinz és a smoothie piacvezető Smoothie King összefogott, és bemutatta az első, valaha készült ketchup alapú smoothie-t, amely egyszerre merész és meglepően finom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.