2026. szeptember 4–6. között immáron 36. alkalommal várja Budapest Bornegyede, Budafok-Tétény a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál zene- és borszerető vendégeit

A 40 borászat kitelepülésével szervezett ingyenes eseménysorozat egyik fénypontja a szombat 10 órakor kezdődő megnyitó a borrendek felvonulásával és szőlőáldással a Piactéren, a számtalan kulturális, nemzetiségi és családi programot pedig lehetetlen felsorolni. A fesztivál fővédnöke Kulcsár Krisztián országgyűlési képviselő.

„Budafok várossá nyilvánításának 100. születésnapját ünnepeljük, miközben a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola fennállásának 125. évfordulója is arra emlékeztet bennünket, hogy kerületünk nemcsak a magyar borkultúra egyik bölcsője, a borászati tudás meghatározó otthona is” – fogalmaz Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere. Szavai szerint ez a fesztivál több, mint egy hétvégi rendezvény. Találkozás múlt és jelen között, ünnepe annak az örökségnek, amelyet a római korig visszanyúló szőlőkultúra, a történelmi pincerendszer, a pezsgőkészítés hagyománya és az itt élők vendégszeretete együtt formált.

Az ikonikus Oroszlános Udvarban lépnek fel a Pincejárat Zenei Tehetségkutató 2026. évi nyertesei és olyan legendák, mint a Takáts Tamás Blues Band tagjai garantálnak hamisítatlan rock and roll hangulatot, a 2021-es X-Faktor óta töretlen sikerű Paulina lendületes popdalokkal készül. Vannak esték, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem meg is érintenek. Vecsey H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás egyedi zenei utazásra invitálják a közönséget. Mi történik, ha a népzene találkozik a rockkal, a reggae-vel, a jazzal vagy akár a hiphoppal? A válasz: a Góbé, akik a Piactéren lesznek hallhatók. S ugyanitt várja rajongóit a fennállásának 20. évfordulóját idén ünneplő Fonogram díjas Cimbaliband is. És persze a Budafok Big Band is fellép vendégeivel: Micheller Myrtill-lel és Kocsis Tiborral. A Városház téren sok más kiváló produkció mellett a hagyományos mexikói dallamokat modern latin-amerikai ritmusokkal ötvöző Los Koyotes zenekar repít a tengeren túlra.

Utolsó lehetőséget biztosít a fesztivál a Magdolna Udvar Helytörténeti Gyűjtemény első állandó kiállításának, az „Élet-képek – Budafok-Tétény története napjainkig” című tárlatnak a megtekintésére. A gyűjtemény a kerület múltját személyes tárgyi és képi emlékeken keresztül mutatja be, különös hangsúlyt fektetve Budafok-Tétény gyár- és kisiparára. A Művészkert pedig különleges vizuális világot teremt kortárs kerületi képző- és iparművész installációkat kínálva szabadtéren. A Barlanglakás Emlékkiállításon özvegy Tóth Győzőné szobáját és konyháját, illetve az albérlők lakrészét mutatja be látogatóinknak. Budafok és Tétény történetének elválaszthatatlan részét képezik az egykori barlang- és pincelakások.

S talán a legfontosabb helyszín, a Gyermekliget egész napos élményekkel várja a családokat, ahol a legkisebbektől a nagyobb gyermekekig mindenki talál magának elfoglaltságot, szórakozást, ami rajtuk kívül a szüleik számára is garancia a nyugodt és tartalmas kikapcsolódásra.

Részletes program: ITT és https://www.facebook.com/budafokiborfesztival


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.