Hervai István a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budafok-Tétény csoportja alapító elnöke volt. Emlékét megőrizzük.

Hervai István 1939-ben született Budapesten. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. Ezt követően a Magyar Hajó- és Darugyárban dolgozott, majd a számítástechnikai rendszerek fejlesztésével kezdett foglalkozni, az épületfelújítások szervezésének számítástechnikai megoldásait kutatta. 1993-tól a Korányi Kórházban, a budapesti Szent János Kórházban és a Soproni Erzsébet Kórházban irányított meghatározó és jelentős fejlesztési projekteket.
Munkája mellett két fontos terület volt az életében: a családja és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Fontos szerepelelt vállalt a 2004-ben létrejött Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budafok-Tétény csoportjának megalapításában, majd tizenöt évig vezette azt. A csoport kiemelkedő küldetésének tekinti a határon túli magyarsággal való együttműködést. Hervai Istvánnak köszönhetően pedig bejárták a Kárpát-medencét. Példaértékű keresztény életpályát mondhatott magáénak.
Nyugodjék békében!
Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak, osztozunk fájdalmukban!
- Idén ismét ott leszünk mi is! Ti se maradjatok le a Boglári Szüreti Fesztiválról!
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Mostantól sehol nem teheted meg ezt
- Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban!