Révész Sándor, „Rock and roll közlegények”

Fiatalságom megkerülhetetlen zenésze volt. Az a tény, hogy egy tízessel előbbre tehető az a nap, amikor meglátta a napvilágot, egyáltalán nem zavart, hogy teenager koromban legkedveltebb bandája legyen a Piramis. Megvallom, most is az, és megkockáztatom. Nem vagyok egyedül.
 
„Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.
2015 őszén Révész Sándor Rock and roll közlegények címmel indult turnézni. A Generál és Piramis slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is. Kiváló zenével és a megszokott, magas színvonalú, magával ragadó előadásmóddal – azaz Révész Sándorral várjuk a közönséget. „
 
A sztár-zenészt Révész Sándor „rock and roll közlegényein” Horváth Ákos gitár- vokál, Nagy Gergő-gitár kíséri.
 
Révész Sándor, „Rock and roll közlegények”
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ – Klauzál Ház
2019. március 24. (19:00)
Címlapfotó: Arold Péter Tabán 2019
1300cookie-checkRévész Sándor, „Rock and roll közlegények”
Érdekel minket a véleményed