Budapest határában hamarosan elkezdődik az első saját tulajdonban lévő muzulmán temető kialakítása – írja a Blikk. A Magyar Iszlám Közösség….

Arold Péter Észrevettétek, hogy a nagy futár cégek – helyesebben ételkiszállító cégek – a magyar alkalmazottait felváltották a külföldi állampolgárok?….

Nem oly régen, még a nagy lengyel-magyar barátságra hivatkozva harcoltak vál-vál mellett. Ez már a múlt. Most kiadták a parancsot.….

Asztalos Árpád Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a….

A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton….

2023-ban immár negyedik alkalommal írja ki a Fővárosi Önkormányzat „Égigi Érő Fű” udvarzöldítési pályázatát. A pályázat keretében társasházak, lakásszövetkezetek pályázhatnak belső udvaraik….

Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. – jelentette ki a World Top….

Emléktáblával és koncertelőadással emlékezett meg a Kőbányai Önkormányzat Cerháti Zsuzsa születésénel és halálának évfordulója alkalmából. Emléktábla jelzi mostantól Kőbányán, a….

A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset….

A hamburger egyik legismertebb és legkedveltebb gyorsétterem étele világszerte. A hamburger eredetéről nincs teljesen egyértelmű történet, de azt állíthatjuk, hogy….

Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a….

Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat –….

Az első gázkazánok fontos mérföldkövet jelentettek a fűtési technológiában. A gázkazánok olyan eszközök, amelyekben gáz (általában ma már földgáz vagy….