Közösségi tervezéssel újulhat meg a Budafoki út egy szakasza

A Budafoki út komplex felújítását a Budapesti Közlekedési Központ végzi Budapest Főváros Önkormányzatának megbízásából. A felújítási program keretében a XI. kerületi Budafoki út Bogdánfy út és Szent Gellért tér közötti szakaszának komplex felújítása közösségi tervezés keretében valósulhat meg. Útfelújítások kapcsán a BKK először alkalmazza ezt a módszert. A kiviteli tervek elkészítését megelőzően döntés-előkészítő tanulmánytervet készíttet a BKK, és Budapest XI. kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával és közösségi tervezési módszer alkalmazásával a helyi lakosságot is bevonja a tervezésbe. A BKK reményei szerint a projekt tapasztalatai a későbbiekben felhasználhatók lesznek hasonló tervezési feladatoknál.

A közösségi tervezés nem más, mint a helyi érintettek, közösségek aktivizálása és bevonása egy közös jövőkép kialakításába, hogy az tükrözze a közösség igényeit és szempontjait. A közösségi tervezés során az online és offline beérkező javaslatok, észrevételek feldolgozásával, továbbá a helyszíni kitelepüléseken, lakossági megbeszéléseken elhangzottak alapján, műszaki alapokon nyugvó változatokat dolgoz ki a vállalkozó, melyek társadalmi egyeztetés keretében történő véleményezésére is sor kerül majd a BKK honlapján keresztül. A társadalmi egyeztetésre beérkezett észrevételek alapján javasolt változatot tanulmánytervként kidolgozzák, ez lesz az alapja a következő ütemben elkészítendő engedélyezési és kiviteli terveknek.

A komplex útfelújítások során nemcsak az útfelület újul meg, hanem megvizsgálják a forgalomtechnikai és közlekedési igényeket is, majd ezeket figyelembe véve újítják fel az egyes útszakaszokat. A rekonstrukciók során természetesen a közösségi közlekedés elsődleges szempont: felújítják a megállóhelyeket, biztonságosabbá teszik a kijelölt gyalogátkelőhelyeket és jelzőlámpás csomópontokat létesítenek. Fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát, biztonságos parkolóhelyeket alakítanak ki. Csúszásmentes, fagyálló felületeket hoznak létre a járdákon. Megújulnak a zöldfelületek is, és új utcabútorokat helyeznek ki.

Az utak, terek átalakításakor kiemelt figyelmet kap az akadálymentesség: a felújított területeken rámpákkal vagy a szintkülönbségek megszüntetésével biztosítják a kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedők egyszerűbb és kényelmesebb közlekedését.

A fejlesztési javaslatokat, észrevételeket személyesen, illetve interneten tehetik meg a téma iránt érdeklődők. A nyomtatott és az online kérdőíveket 2018. december 23-áig lehet kitölteni.

A beérkezett lakossági vélemények és javaslatok figyelembevételével 2019 első negyedévében elkészülnek a lehetséges változatok vázlattervei, amelyeket a lakosok szintén véleményezhetnek, és a szakemberek ezt követően dolgozzák ki a végleges változat tervét.

A közösségi tervezésről részletes információk a BKK weboldalán találhatók, ahol az online kérdőív is elérhető.

690cookie-checkKözösségi tervezéssel újulhat meg a Budafoki út egy szakasza
Érdekel minket a véleményed

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .